18 ezer kilogramm ponty telepítése

Időpontja: 2011-09-10

18 ezer kilogramm ponty telepítése 2011. szeptember 10.

Több mint 18 ezer kilogramm pontyot telepítettek a zalai vizekbe a nyáron - közölte a Zala Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóságának halászati és vadászati főfelügyelője az MTI-vel.

Ernszt Tamás elmondta, hogy a kifogható méretű háromnyaras pontyokat 21
halászati vízterületen engedték szabadon. A pontyok mellett 200 kilogramm compót, 41 ezer süllőt, 22 ezer 500 jászkeszeget és 10 ezer balint is telepítettek.

Az elmúlt évben 227 ezer 522 kilogramm halat helyeztek ki Zala megye halászati vízterületeibe; meghatározó részük, 205 ezer kilogramm ponty volt, a ragadozó halak közül 6 ezer kilogramm süllőt és közel 5 ezer kilogramm csukát engedtek szabadon.

A fogási naplók összesítése szerint a horgászok több mint 166 ezer kilogramm halat fogtak ki, ebből 94 ezer kilogrammot maghaladó mennyiségben pontyot. A ragadozó halak közül 11 ezer kilogramm süllő, 4400 kilogramm csuka, 3460 kilogramm harcsa és 880 kilogramm balin akadt horogra. Megközelítőleg 44700 kilogramm volt a méretkorlátozással nem védett halak mennyisége.

Ernszt Tamás beszámolt arról is, hogy a megyében évről évre nő a horgászok száma. Tavaly 523-an tettek sikeres horgászvizsgát, és közel 15 ezer 740-en váltották ki az állami horgászjegyet. A horgászok nagy része az állóvizeket választja, de növekszik a nagyobb testmozgással járó mozgó, barangoló horgászok száma is, akik legyezve, pergetve, úsztatva fedezik fel a vízterületeket. A kedvező földrajzi elhelyezkedés miatt egyre több külföldi, elsősorban horvát, osztrák és szlovén vendéghorgász jelenik meg a zalai vizeken.

Ugyancsak növekszik Zala megye horgászvizeinek száma is, mert az ásványi anyagok kitermelése után visszamaradó bányatavak horgászvízként is hasznosíthatók.

Zala megyében mintegy 3460 hektárnyi területen 63 halászati vízterület található, de a megye közigazgatási területéhez tartozik a kiváló horgászati lehetőséget kínáló Keszthelyi öböl is.

Forrás: MTI (www.nepszava.hu)