A vörösiszap-katasztrófa által érintett folyórészt vizsgálják

Időpontja: 2012-01-09

A vörösiszap-katasztrófa által érintett folyórészt vizsgálják 2012. január 09.

A vörösiszap-katasztrófa által érintett Marcal folyó táplálékláncát vizsgálja az idén a győri Reflex Környezetvédő Egyesület környezetvédelmi program keretében, amelyhez mintegy 2 millió 78 ezer forint támogatást nyert a Vidékfejlesztési Minisztérium Zöld Forrás pályázatán.

A szeptember végéig tartó program másik fontos eleme a környező települések lakóinak szemléletformálása, amely a folyó revitalizációs folyamatában aktív részvételre ösztönzi az érintetteket. Fórumokat tartanak önkormányzati vezetőknek, civil szervezeteknek a folyó védelméről, az elkerülendő szennyezőforrásokról, a diákoknak pedig iskolai vetélkedőket szerveznek, amelyeknek fő témája a Marcal lesz.

A Reflex előzetes vizsgálatokat már végzett a Marcalt tápláló észak-bakonyi vízfolyásokon, ahol nem tapasztalták a tápláléklánc sérülését. Ez évben a Marcal teljes szakaszán végeznek méréseket. Kontrollálják, hogy miként épül fel a tápláléklánc az apró élőlényektől a ragadozó halakig. A mérések eredményei a folyót érintő későbbi beavatkozásoknál hasznosulhatnak. A Vidékfejlesztési Minisztérium támogatása a program költségeinek 75 százalékát fedezi, a fennmaradó 25 százalék az egyesületi önerő.

Forrás: www.mno.hu