Az egyszerű pecást nem érintik a változások

Időpontja: 2013-07-24

Az egyszerű pecást nem érintik a változások

Sok szép, halban gazdag tavunk, vízfolyásunk van, és sokan hódolnak a horgászatnak. Többek között e szabadidős tevékenység erősítését, népszerűsítését tűzte ki célul az új halgazdálkodási törvény.

– Elégedettek az új törvénnyel?

– Igen – válaszolta kérdésünkre Székely Gábor, a Tolna Megyei Horgászegyesületek Szövetségének (TOHOSZ) ügyvezető elnöke. – Már jó ideje nyomon követtem az előkészületeket, és azt kell mondjam, az új halgazdálkodási törvénnyel alapos munkát végeztek a minisztériumban. Elődöm, a szövetségnél most társadalmi elnöki tisztséget betöltő Gecse Lajos is megerősítette, hogy több szakmai egyeztető fórum zajlott a törvény előkészítése során, és a horgászok képviselőinek javaslatait jórészt figyelembe vették. Egyértelműen örülünk a változásoknak, különösen persze annak, hogy a törvényalkotó egyik fő célja a horgászat, a horgászturizmus erősítése, fejlesztése volt. Azt várjuk, hogy jobb lesz a halgazdálkodás, több állami pénz jut haltelepítésre, az őshonos fajok védelmére, a különböző pályázatoknál előnyben részesítik a horgászok szervezeteit.

Horgászverseny Szálkán. Az aktív kikapcsolódás, a rekreáció egyik legjobb módja a horgászat, ezt támogatja, erősíti az új jogszabály (Fotó: TN-Archívum) Horgászverseny Szálkán. Az aktív kikapcsolódás, a rekreáció egyik legjobb módja a horgászat, ezt támogatja, erősíti az új jogszabály (Fotó: TN-Archívum)
– Maguk a horgászok milyen változásokra számíthatnak?
– Közvetlenül és azonnal a horgászok nem fognak változást érzékelni, hiszen a rájuk vonatkozó szabályok maradnak. A változások hosszabb távon mutatkoznak majd meg, reményeink szerint jobb körülményekben, rendezettebb vízpartokban, jobb fogási lehetőségekben. Mindez a horgász szervezetek vezetői számára jelent most komoly változást, mert az új feltételekhez való alkalmazkodás számukra sok munkát ad. Rájuk nagyobb felelősséget, magasabb szakmai elvárásokat ró az új törvény elsősorban a halgazdálkodási szabályok szigorítása miatt.

– Érinti a változás azt, hogy ki rendelkezik a horgászvizek felett?
– Közvetlenül nem, de hosszabb távon a törvény mindenképpen előnyösen befolyásolhatja ezt. Amikor megpályáztatják az állami tulajdonú vizekre a halászati jogot, akkor a horgászszervezetek mindenképpen előnyösebb helyzetben lesznek, mint eddig.

- Az egyik legérdekesebb újdonság a turista horgászjegy. Mit lehet erről tudni?
– A törvényhozó kifejezett célja a pecások számának gyarapítása. Ezt szolgálja a turista állami horgászjegy bevezetése. Ma ugyanis, aki nem szervezett horgász, tehát akinek nincs érvényes állami horgászjegye – amihez vizsgázni is kell –, az nem válthat napi- vagy hetijegyet, ha például a nyaralása közben szeretne pecázni egy kicsit. A turista jeggyel ez lehetővé válik, és bízhatunk abban, az alkalmi pecás annyira megkedveli a horgászatot, hogy később rendszeresen szeretné művelni, azaz „rendes” horgásszá válik. Azt, hogy pontosan hogyan, milyen feltételekkel adhatjuk majd ki ezeket a jegyeket, még nem tudjuk. Ez és még sok más fontos részletkérdés őszre tisztázódik, a törvény végrehajtási rendelete ugyanis csak szeptemberre várható.

Lejár a haszonbérlet, 2015-ben újra kell pályázni
A megyei szövetségnek két vízterülete van, a Szálkai-víztározó és a Keselyűsi Holt-Sió. Mindkettő esetében 2015 végén jár le a koncesszió, tehát 2015 év közben kell majd pályázni az azt követő időszakra. A Holt-Sió állami terület, itt jó eséllyel a TOHOSZ-é maradhat a halászati jog. A Szálkai-tó helyzete kissé változott. Ez ugyanis Mőcsény és Szálka közös tulajdona, s a törvény a nem állami tulajdonú vizeknél a haszonbérletet a korábbinál erősebben köti a tulajdonhoz. Ez azt jelenti, hogy a két önkormányzat dönt majd, hogy kinek adja, vagy esetleg magának tartja-e meg a halászati jogot. Itt is valószínű azonban, hogy továbbra is a megyei horgászszövetség marad a tó hasznosítója.

Székely Gábor átállt a másik oldalra
Tíz éven keresztül Gecse Lajos látta el a TOHOSZ ügyvezető elnöki feladatait. Idén lejárt a mandátuma, s jelezte, miután elérte a nyugdíjas kort, a következő ciklusra már nem jelölteti magát. A májusi tisztújító küldöttgyűlésen az egyesületek képviselői Székely Gábort választották meg ügyvezető elnöknek, Gecse Lajost pedig társadalmi elnöknek. Székely Gábor halászati szakmérnök ezt megelőzően 15 évig a Tolna Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóságán vadászati és halgazdálkodási felügyelőként dolgozott, azaz ő látta el a hatósági felügyeletet többek között a horgászegyesületek és a TOHOSZ felett is. Hamarosan részletesebben is bemutatjuk az új elnököt.

Forrás: http://www.teol.hu