Balaton: borókafészkek kitelepítése

Időpontja: 2018-03-27

Balaton: borókafészkek kitelepítése

2018. március 27. - A süllők szaporodási időszakára készülve több helyszínen történt meg a süllőfészkek kihelyezése, nagyobbrészt boróka, kisebb hányadban kísérleti, keretes műfészkeket telepítettek munkatársaink. A mesterséges ívóhelyek kihelyezésével a balatoni süllőállomány gyarapítását igyekszik segíteni társaságunk.

Tihany és Balatonberény térségében kerültek a mederfenékre a süllők szaporodását támogató borókafészkek, melyeket a következő három hónapban a süllő mellett a balin, a kősüllő, a bodorka, és a többi keszegféle is szívesen használ ikrái lerakására. A süllő-nászhoz a mesterséges ívóhely mellett szükségeltetik a 8 fok közelébe melegedő vízhőfok is.

A kihelyezett fészkeket munkatársaink az elkövetkező időszakban többször is ellenőrzik majd, a jobb kelési arány biztosítása érdekében lemossák a fészkekről a rájuk rakodó szennyeződést, iszapot.

A borókafészkeket reményeink szerint akár már a jövő évben kiválthatjuk részben vagy egészben mesterségesen előállított süllőfészkekkel. Erre irányul a 2016 novemberében indult élőhely-fejlesztési projekt egyik eleme, amelynek eredménye lesz a süllők ívási időszakát hatékonyan szolgáló platformok kidolgozása és sorozatgyártása.

Forrás: Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.