Balatoni halhiány, a tó regenerálódásához évek kellenek!

Időpontja: 2016-09-08

Balatoni halhiány, a tó regenerálódásához évek kellenek!

Kevés hal van a Balatonban, ezért már évek óta más területekről érkezik az ottani vendéglőkbe a hal Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter szerint. Hiába kért sürgős megoldási javaslatokat Orbán Viktor miniszterelnök, a tó regenerálódásához évek kellenek.

A balatoni halgazdaságot 2013-ban számolták fel, az utolsó halászati évben 78 tonna halat fogtak, ebből mintegy 200-220 ezer adag ételt lehet készíteni – érzékeltette a halhiányt az M1 aktuális csatornán az agrárminiszter. Ez a mennyiség - tette hozzá - egy jobb hétvégén elfogy a Balatonnál, ahol komoly probléma volt a túlhalászás. A tó regenerálódásához évek kellenek, hiszen a cél az, hogy minél nagyobb legyen a tó halállománya – fogalmazott a miniszter.

Ismert ugyanakkor, hogy a balatoni vendéglátóhelyek sérelmezik, hogy nem tudnak hal alapanyaghoz jutni a kereskedelmi halászat betiltása miatt. A kialakult helyzet miatt Orbán Viktor miniszterelnök is felháborodott, és azonnali intézkedéseket kért az illetékes kormánytagoktól.

Forrás: agrarszektor.hu