Engedett a jég, mától újra indul a kompközlekedés a Balatonon

Időpontja: 2017-02-27

Engedett a jég, mától újra indul a kompközlekedés a Balatonon

2017. február 27, Szántód | Az elmúlt napok kedvező időjárásának köszönhetően  újraindul a kompközlekedés a Balatonon.

Február 27-én, reggel 7 órakor indul el az első komp Szántód-révből és ezt követően minden egész órakor közlekedik az északi partra este 18 óráig. Tihanyból reggel 7 óra 30 és este 18 óra 30 perc között szintén óránként indulnak a meghirdetett járatok. A kemény mínuszoknak köszönhetően január hatodika óta nem volt révátkelés, évek óta nem volt ilyen hosszan tartó leállás. Bár a Balaton nyugati medencéjében még tartja magát a jég, a Szántód és Tihany közötti áramlatoknak köszönhetően ezen a szakaszon már felolvadt a páncél és lehetővé vált a közlekedés.

A Balatoni Hajózási Zrt. kompközlekedés szolgáltatását 2016-ban több mint 1,1 millió utas vette igénybe, ezzel 14 éves rekord dőlt meg – közölte a hajózási cég. A BAHART arról is tájékoztatott, hogy a komp újraindulásával együtt, újdonságként, bevezetik a BAHART Kártyákat, melyekkel kiváltják az eddig kizárólag a kompátkelésre felhasználható törzsutas kártyarendszert. Az új kártya, az egyenleg erejéig, fizetőeszközként funkcionál majd és a BAHART egyéb hajós szolgáltatásaira is fel lehet használni. A mostani menetrend március 30-ig lesz érvényben, március 31-től már 40 percenként közlekednek majd a kompok.

Forrás: Balatoni Hajózási Zrt.