Ez lesz az igazi magyar Haldorádó: ezer kecsegét telepítettek...

Időpontja: 2019-11-06

Ez lesz az igazi magyar Haldorádó: ezer kecsegét telepítettek...

2019. november 06. -  A Körös-vidéki Horgász Egyesületek Szövetségének (KHESZ) munkatársai a közelmúltban egynyaras korosztályú kecsegéket telepítettek a Hármas-, Kettős-, Sebes- és Fekete-Körösbe - írja a beol.hu.

A lapnak Nemes Attila, a KHESZ ügyvezetője elmondta, hogy összesen 1000 darag, 250 kilogrammnyi kecsege került a vizekbe. Már több alkalommal helyeztek ki ebből a fajtából az elmúlt években, a tapasztalatok szerint pedig főként a duzzasztók és a folyók kövezései közelében marad meg ez a halfajta leginkább.

A szövetség hosszú távú célja, hogy pótolják és fenntartsák ennek az őshonos fajnal az állományát, valamint bíznak abban, hogy a stabil állomány miatt "a jogszabály általi keretek adta lehetőséget kihasználva foghatóvá is tehetik a kecsegéket."

Forrás: beol, KHESZ