Gigaszörnyet húztak ki a folyóból!
Időpontja: 2022-11-20
2022.11.20. - Nagyon sok horgász bakancslistáján szerepel a Pó folyónál egy többnapos horgászat. A Nyíregyházán élő Vass István Miklós mindezt a közelmúltban átélhette, az élményeiről kérésünkre szerkesztőségünknek is beszámolt.
Szalai Gábor pergető horgász barátommal tölthettem el néhány napot Olaszországban. Mint ismert, augusztusban nagy sikerrel rendeztük meg ketten a Hegyalja Harcsafogó Kupát, és akkor el látogatott el hozzánk a verseny fődíját felajánló Engemayer Tibi (Delta Po Fishing) és kaptunk tőle egy meghívást néhány napos horgászatra a Pó folyóra – elevenítette fel az előzményeket Vass István Miklós.
Elérkezett a várva várt nap, s útra keltünk. Több megállót beiktatva közel 14 órás autóút után érkeztünk meg a Copparo melletti festői szépségű kis olasz faluba, Coccanile-be, itt volt ugyanis a bázisunk, innen indultunk el minden egyes nap a túrára. Igaz, az első nap – hogy kipihenjük a fáradalmakat – csak helyben maradtunk, a Bianco-csatornát vallattuk pergetéssel, de sajnos eredménytelenül.
Este a szálláson pihentünk, másnap reggel pedig elindultunk a folyóhoz. Hát mit ne mondjak, a hatalmas Pó folyó láttán még a lélegzetem is elállt egy pillanatra. Lenyűgöző látvány volt az óriási folyam, ahol végül 48 órát horgásztunk. Több kisebb – 6-8 kilogrammos harcsát sikerült fognunk, azonban sajnos a folyó nem volt igazán kegyes hozzánk, ugyanis egy hatalmas áradásba csöppentünk bele: alig 24 óra alatt egy métert emelkedett a vízszint.
A horgásztúrát záró utolsó délután és éjjel megint csak a falut körül ölelő csatornánál horgásztunk. Ez közel 30-40 km hosszan csordogál a szántóföldek között. Talán mondanom sem kell, hogy hemzseg a harcsáktól, mert hogy a házigazdánk, Tibi halmentéssel és halőrzéssel is foglalkozik. A csatornánál mondta Tibi, hogy az egyik híd tövében többször látott már egy komolyabb bajszost mozogni, próbáljuk meg azt becserkészni.
A monstrum megfogása igazi csapatmunka volt, mivel az élőhalas szereléket vendéglátónk helyezte el a megfelelő helyre. Jó helyen voltunk, ugyanis a hal több nagy „böffenéssel” jelezte, hogy a felségterületén ólálkodunk. Igazából csak az volt a kérdés, hogy meg kívánja-e a felkínált csalit vagy sem.
Éppen hogy besötétedett, megszólalt a bot végén a csörgő és Gábor barátom – ő állt a bot mellett, mert én úgy 20 méterrel arrébb pergettem – már be is vágott, mert a bot erőteljesen hajlott a víz felé. Mire odaértem, már javában fárasztotta a bajszost és ezután átadta a botot nekem. Itt kezdődött az igazi harc és küzdelem. Már az első pillanatban tudtam, hogy komoly hallal van dolgunk. Bő 15 perces fárasztás következett. A hal többször is a partszélben járt, de hatalmas kirohanásaival olykor 20 - 30 méterre is kitört, jelezve, nem adja könnyen magát. De végül csak sikerült a partra csábítani néhány fotó és videó erejéig. A méretei önmagukért beszélnek: a hossza 220 cm volt és közel 90 kilót nyomott. Természetesen őt is tovább úsztattuk, hogy hasonlóan hatalmas maradandó élményt nyújtson más horgásznak is.
Hihetetlen élményekkel tértünk haza, mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy egyszer próbálja ki magát Itáliában.
Búcsúzáskor még ígéretet kaptunk Tibitől, hogy a következő Hegyalja Harcsafogó Kupán is számíthatunk a felajánlására.
Bár még az elő készületeket most kezdtük el a versennyel kapcsolatban, de már kijelenthetjük hogy a 2023 augusztus végén megrendezendő versenyre is az első helyezett csapat díja egy hetes horgásztúra lesz Olaszországban a Pó folyón és környékén – tette hozzá befejezésül Vass István Miklós.
Forrás: Vass István Miklós archívuma, SZON