Halgazdaság: Csukatelepítés Rétimajorban

Időpontja: 2012-02-08

Halgazdaság: Csukatelepítés Rétimajorban 2012. február 08.

Megkezdődött a csukák mesterséges keltetése Rétimajorban, az Aranyponty Halászati Zrt.-nél; a külföldi és hazai piacon egyaránt keresett ragadozóhal ivadékából évente 300 ezer darabot értékesít a társaság - mondta el a cég elnök-vezérigazgatója az MTI-nek.

Lévai Ferenc tájékoztatása szerint egymilliónyi ikrát keltetnek ki, ezekből több mint 300 ezer, 5 centiméter nagyságú kis csukát tudnak majd kihelyezni a halastavakba, illetve értékesíteni.

A csukák mesterséges keltetésével 1-1,5 hónappal megelőzik a természetet. A csukaanyákat ugyanis már januárban védett, számukra a tavaszt idéző hőmérsékletű vízbe helyezik, ahol speciális kezelést kapnak, majd megszabadítják őket az ikráktól.

A mesterséges környezetben mintegy másfél hónappal korábban jönnek a világra a parányi ivadékok, mint a természetes vizekben élő társaik. Az aprócska halakat előbb a keltetőházban, majd egy külön medencében tartják, s kizárólag haltáppal etetik őket.

A tápos etetés célja, hogy a keresett és jól értékesíthető ragadozóhalakból minél többet tudjanak piacképes korig biztonságosan és gazdaságosan felnevelni.

Természetes körülmények között ugyanis a kis csukák közül csak kevesen érik el az 5 centiméteres nagyságot, s azt a kort, amikor már nem elegendő számukra a plankton táplálék. S mivel a halak közül a legkorábban jönnek a világra, ragadozóösztönüknek engedelmeskedve az erősebb egyedek felfalják gyengébb, kisebb társaikat.

A tápos neveléssel azonban elegendő és megfelelő minőségű táplálékhoz jutnak, s így nem tör ki belőlük a ragadozóösztön. De amint kihelyezik őket a tavakba, folyókba, a vizek "tigrisei", tisztogató, halőri szerepüknek megfelelően, azonnal lecsapnak a náluk kisebb halakra.

A rétimajori technológia szerint március végéig, április elejéig nevelik tápon és védett helyen a csukaivadékokat. Addigra elérik az 5 centiméternyi nagyságot, s mivel akkorra a természetes vizekben is világra jönnek az ivadékok, ott is elegendő táplálékhoz jutnak.

A tápos nevelést egy AVOP pályázaton nyert támogatást felhasználva, négy éve dolgozta ki az Aranyponty Zrt., közösen a veszprémi egyetem keszthelyi állattan tanszékével. A projekt célja a piacokon keresett ragadozóhal nevelésének biztonságosabbá és gazdaságosabbá tétele volt.

Az Aranyponty Zrt. 1300 hektáron tógazdálkodást, továbbá öko-, gasztro- és horgászturisztikai tevékenységet folytat. Tavalyi árbevétele meghaladta az egymilliárd forintot, s megduplázta, mintegy 100 millió forintra növelte a nyereségét. Fejlesztésre félmilliárd forintot költött, illetve költ három év alatt, a jövő év végéig bezárólag.

Forrás: www.vallalkozoinegyed.hu