Harmadik típusú találkozások a hoór-völgyi harcsákkal

Időpontja: 2011-10-11

Harmadik típusú találkozások a hoór-völgyi harcsákkal 2011. október 11.

A hoór-völgyi víztározóban harminc év alatt 14 kilós harcsával tartották a tórekordot, mi két nap alatt ötöt fogtunk 122 kiló összsúlyban – Ha egy vízben lehetnek nagy harcsák, akkor azok ott is vannak.

Csapatunk szeptember 13-ára állt össze. Szőts Ferenc és testvére, Csaba a felszíni harcsázás mesterei, Koós Feri (a mágus) és jómagam kuttyogató horgász. Táborunkat igen sekély víz partján vertük fel, 150–200 méterre elárasztott bozótos maradványai meredeztek ki a vízből. A facsonkok tövében sem volt másfeles víz. A Szőts fivérek felszíni szereléket húztak be, más-más csalival felhorgozva, Koós pedig pergetéssel próbálkozott. Csendes taktikai megbeszélés közben sötétedett ránk.

Első éjszaka nagytestű harcsaállomány jelenlétére utaló jeleket észleltünk. A harcsarablásokat és víz alatti buffanásokat a helyiek félreértelmezték, és az egyértelmű harcsaforgásokat busáknak tulajdonították. Sem hagyományuk, sem alkalmas szerelékük nem volt a harcsázáshoz, és az általunk fogott harcsákat hitetlenkedve fogadták. A harcsa vízi madarak vagy illegális telepítések által került a tározóba, ahol rendszeres pontytelepítések következtében bőséges takarmányhal fogadta. Hamar beláttam, hogy Szőtsék profik, indiánokat megszégyenítő aprólékossággal olvasták a vizet. Nem jó a telihold, emiatt változtatni kell a szereléken; aprólékosan megtervezték a harcsa várható érkezési útját; a botokat kikötötték, és mögöttük tízméteres akadálymentes teret alakítottak ki, ami kellett a fárasztáshoz.

Este nyolckor előbb lassú, majd egyre gyorsuló csipogással megszólalt Szőts Feri jelzője, majd megindult a bot is, és megfeszült a biztonsági horgonykötél. Bevágott, és az 50 lb-s bot karikába hajlott. „Több mint húsz” – szólt csendesen. Magasba tartott bottal tíz métert tolatott, majd előresietve feltekerte az így nyert zsinórt. Közben folyamatosan erősen terhelte a harcsát. Bírta a 0,80-as márkás monofil, és a keresőlámpám fényében egyre közelebbre mutatott a zsinór. Tíz perc elteltével a partközeli sekély vízből már kilátszott a harcsa háta, Csaba bement érte, csuklóit keresztező fogással belenyúlt a hal szájába, és az alsó állkapocsnál fogva partra húzta. „Mi az hogy húsz? Negyven felett van ez, kisapám!” – mondta Ferenc, és szeme fényesebben csillogott, mint az előttünk elterülő holdfényben fürdő víztükör.

Reggelig kisebb harcsának tulajdonított egy-két csippanásos kapást kivéve nem történt esemény, a bevágásig egyik sem jutott. Koós Feri sem jelentkezett üres kézzel, egy húszas körüli harcsát hozott. A mélyben jött, felszínközeli wobblerra. Volt még vagy öt harcsaakasztása és egy harminckilós busája, amelyet nagy megvetéssel engedett útjára.

Másnap reggel kuttyogatás, irány a gát előtti ötös víz. Velem Szőts Feri, míg Koóssal Csaba társult. Kagylóval és berki gilisztával csaliztam, Ferenc pedig élő kárásszal. Nyolc óráig csak a szonár mutatott felmozduló harcsát, ám akkor társam úszója elkezdett remegni.

– Alatta van a harcsa, és a kárász beindult, mindjárt jön a kapás – mormogott a bajsza alatt.

A következő pillanatban a kétöklömnyi úszó húsz centit merült, és ott megállt. Most! Feri botja karikába görbült, és alig győzte az alattunk tomboló harcsát követni, a kontaktust tartani. Négyméteres zsinóron harcsát fárasztani nem gyerekjáték. Tizedmásodperceken múlott követni a terheléses kontaktust, miközben arra is ügyelni kellett, hogy a 200 grammos ólom alatt se lazuljon meg a zsinór. Öt perc múlva pohárnyi buborékokból álló gyöngysor jelent meg a felszínen, majd újabb perc elteltével egy jó erőben lévő húsz körüli harcsa bontakozott ki a mélyből. Néhány fordulás után felfeküdt a hal, és amikor felé nyúltam, hogy álkapocsfogással kiemeljem, a kezemhez kapott és megharapott. De már megfogtam, és nem volt menekülési esélye.

– Ne bőszítsd mán, mert harapós – szólt Feri mosolyogva, pedig én egy rossz szót nem szóltam a harcsára.

Feltámadt a szél, és ezért úgy fordítottuk a csónakot, hogy egy tenyérnyi mérsékelt fodrozású vízfelület alakuljon ki a kuttyogatóm alatt. A hullámzás nem árt, de a fodrozódás rontja a hangot.

Kárásszal csaliztam én is, mert most azt ette a harcsa. A széllel vitettük magunkat, és kiengedtük a sárkányt, a vászontölcsér szerepe fékezni a csónakot, hogy a kuttyogatással kimozdított harcsának legyen ideje megtalálni a csalihalat. A harcsák jól reagáltak, és a szonár képernyőjén sorra jelentkeztek a beúszó nagyharcsára utaló sávok. Húsz perc múlva az én csalihalam is megkergült, majd egy kemény kétarasznyi húzás után karikában megállt a botom.

Nyolc perc kemény fárasztás következett az 1,80-as 30 lb-s toldás nélküli Penn bottal. A 0,72-es monofil nyúlása éppen annyira segítette a nagy hal rövidzsinóros fárasztását. Néhány fordulás után felfeküdt a hal, de a fejkoppintásra ismét erőre kapott, majd a mélybe tört. Sajnos a horog csak a fogsorba akadt, és ritkán történik meg, hogy ilyenkor átüti a csontot. Vágóhorgozni kellett volna, de korábban megfogadtuk, hogy nem sebezzük ki a harcsákat. A hal még egyszer felfeküdt, majd a halradar jeladójába akadt a zsinór. Megkönnyült a húzás, elment a halam. Kemény lecke volt, de hát nem foghatunk meg minden halat.

A Koós Feri–Szőts Csaba-féle brigád lesúlyozta a csónakját a mély részen, keresztben a hullámzással, majd negyed óra után a súlyt felemelve, kissé távolabb ismét leálltak és kuttyogattak. A közelükben jártunk, amikor Csaba két métert utánatartva követte a lassan alábukó 200 gramm felhajtóerejű úszót. Öröm volt nézni, ahogy szakszerűen bevágott, majd gyors fárasztást követően egy szintén húsz körüli harcsát emelt kézzel a csónakba. Megvolt a negyedik.

A tározó mély részén feltűnően egyforma méretű harcsák jelentkeztek. Valószínű, hogy egyik 8-10 évvel ezelőtti, igen jól sikerült ívás eredményezte ezeket a szép halakat. A fejük is mintha kisebb lenne az megszokottnál, ami bőséges táplálékra, gyors növekedésre utal. Kezdett megoldódni a rejtély, hogy hova lett a tározóra évekkel ezelőtt annyira jellemző magas egyedszámú kárászállomány.

A tóvallatás végeredménye

Elfogyott a hozott kiskárász csalihalunk, és egyöntetű véleményünk volt, hogy csak ezzel a csalival lehetett harcsát fogni. Megfelelő csalihal híján Szőts Feri egy nyolcvandekás dévért húzott be felszíni szerelékre. Az éjszakai vihar ellenére volt egy kapása, amit a dévéren hagyott pikkelyhiányból (perecezésből) következtetve szintén 20 kg körüli harcsa számlájára írtunk. Úgy tűnt, itt a harcsából ez az egyen méret.

Koós Ferenc reggel fogott még egy 20 kilogrammosat kuttyogatva, és volt még egy kapása is, amely a túlméretezett, egy kiló körüli kárászcsalihal miatt nem akadt meg.

A tóvallatásunk végeredménye öt harcsa 122 kiló összsúlyban. Amellett, hogy remekül szórakoztunk, sikerült bebizonyítanunk, hogy a víztározóban érdemes harcsára horgászni.

Forrás: www.magyarszo.com