Hínárkaszálás a halakért és a horgászokért

Időpontja: 2016-09-26

Hínárkaszálás a halakért és a horgászokért

 

Tisza-tavi Sporthorgász K. N. Kft. 2016-ban fokozott mértékben folytatja a halak életterét bővítő, életminőségét javító és a vízi közlekedést segítő tevékenységét, a hínárkaszálást. A sulyommal borított területekről ugyanis a nyár derekára teljesen eltűnnek a halak. Ez érthető, hiszen a fénytől elzárt víztérben nem élnek meg az oxigéntermelő egysejtű algák, így nincs tápláléka a zooplanktonnak, haltáplálék-szervezetek és oxigén hiányában pedig a halak is elkerülik az ilyen víztereket. A sűrű sulyomszőnyeg kialakulását gátolják a halgazdálkodást végző társaság lengőkaszás csapatának tagjai, akik a tavaszi időszaktól négy csónakkal járják a Tisza-tó öbleit, az ilyenkor még gyenge szárú sulymot levágva összekötik a víztereket, a nagy kiterjedésű sulymosokban pedig 10-20 méter széles „ablakokat” nyitva biztosítják a fény behatolását. Az idei évben 800 hektár vízfelület kaszálásával a tavaly elért eredmény háromszorosát tűztük ki célul.

Reményeink szerint a nagyobb nyílt vízfelülettel arányosan nő majd a táplálékszervezetek tömege is, ami elősegíti a természetes halszaporulat nagyobb arányú megmaradását a Tisza-tó vizében. Az előző évek tapasztalata alapján nagy segítséget nyújtott a halak számára a sulyom eltávolítása a vonulási útvonalakról, de a minőségi horgászat és a könnyebb vízi közlekedés lehetőségét is jól szolgálta tevékenységünk.

 

A témával az M1 május 24-ei délelőtti hírműsora is foglalkozott. A Kőhíd-laposon készült helyszíni tudósítást megtekinthetik itt: http://www.mediaklikk.hu/video/ma-delelott-2016-05-24-i-adas-3/

Forrás: M1, sporthorgasz.eu