Horogra akadt orvhalászok

Időpontja: 2011-12-05

Horogra akadt orvhalászok 2011. december 05.

TASS | Az ünnepek közeledtével megnő a hal iránti kereslet így a rapsicok is rákapcsolnak és igyekeznek minél többet kifogni megyénk természetes vizeiből.

A Kiskunsági-főcsatorna részét képező tassi holtág az egyik közkedvelt célpontjuk, éppen ezért tartottak éppen ott közös razziát halőrök és rendőrök, múlt pénteken. Meglett az eredménye: egy háromfős bandát füleltek le, akik éppen eladásra kínálták aznapi zsákmányukat.

- Összesen 43 kilogramm halat – pontyot, amurt, harcsát - fogtak ki engedély nélkül, közel ötvenezer forint értékben, ami már bűncselekménynek minősül - mondta el a helyszínen Juhász János, a megyei horgászszövetség hivatásos halőri állományának csoportvezetője. - Ez a holtág ráadásul horgászati tilalom alá esik, mivel természetes halnevelés folyik benne. Az orvhalászok dolguk végeztével már hazafelé tartottak, amikor a halőrök megállították az autójukat. A zsákmány és a még vizes gumiruhák elárulták az orvhalászokat, akiket a rendőrök lopás miatt előállítottak a kunszentmiklósi kapitányságon. A még élő halakat visszaengedték a holtágba.

- A halőrökkel számtalan általános ellenőrzést végzünk a Bács-Hosz által felügyelt vizeken, főleg a tiltott eszközzel való horgászás, halászás visszaszorítása érdekében – mondta el a halőrök vezetője. – Nem a horgászok megbüntetése a cél, sokkal inkább az, hogy csökkenjen a száma a szigonnyal, elektromos eszközökkel ügyködőknek. Ezek használata ráadásul állatkínzásnak minősül, börtönbüntetés is kiszabható érte.

Folyamatban van a halászati törvény módosítása. A Bács-Hosz szakemberei javasolták a törvényhozóknak, hogy az új törvény emelje meg a halvédelmi birság összegét, továbbá, hogy legyen elkobozható minden olyan eszköz, amit az orvhalászathoz, orvhorgászathoz használnak (például autó, telefon, csónak, háló) és nem csak bűncselekmény, de szabálysértés esetén is (amikor az okozott kár 20 ezer forint alatt marad).

www.baon.hu