Kapitális harcsát fogott ki a Dunából az elszánt horgász

Időpontja: 2019-07-04

Kapitális harcsát fogott ki a Dunából az elszánt horgász

2019. július 4. - Hihetetlen szerencsével, profi felkészültséggel, kapitális, 54,5 kilós harcsát fogott Nagy Gábor dunaföldvári horgász a Dunában!

E szenvedélyét hivatalosan és engedéllyel öt éve űzi. Előtte pár nappal ezen a nevezetes helyen fogott már egy négykilós harcsát, amit elkészített a családjának. Erre a finomságra is a saját pincéje termékével, a tavasszal a Dunaföldvári Szent Rókus Borlovagrend zászlós bora címet elérő merlot-jával koccintottak.

A technika

– A parton, az iszapban álló csónakomból fogtam e zsákmányt. Nem volt különleges célom, csak egy harcsát szerettem volna fogni. Az itteni horgászok szerint azon a szakaszon akár ekkorát is lehet találni, ami most bejött! Az engedély szerint csak két bottal horgászhatunk, most is két, háromméteres megerősített fenekező volt nálam. Harmincas fonott zsinórom, nyolcas horog és egy hatvanöt grammos ólom adta a felszerelést. A csali pedig két darab vékony nadály. Egy egész napos üdítő szőlőmunka után pihenésképp mentem le horgászni. Délután öt óta kint voltam a Dunán, és már hazafelé indultam. Ezt a helyet, úgy este fél nyolc körül foglaltam el. Körülbelül száz méterrel följebb volt egy horgásztársam, aki már akkor azon a helyen volt, amikor én csónakba szálltam délután.

A küzdelem

– A kapást fél óra múlva éreztem. Egy termetesebb keszegre utalt a bot végének a mozgása. Aztán, amikor bevágtam, akkor úgy éreztem, hogy vagy tuskót fogtam, vagy valami nagyon nagy jószágot! Amikor elindult befelé, egyből rájöttem, hogy mi lehet az… Innét már technika kérdése volt a siker kimenetele. Körülbelül háromnegyed órát fárasztottam, mire háromnegyed kilenckor megfogtam. Nem kértem segítséget, egyedül oldottam meg a feladatot. Nyár van, ilyenkor még megfelelőek hozzá a látási viszonyok.

A méretek

– Durván száznyolcvan centi hosszú volt, hiszen másnap a mérlegelésnél a fiammal nem tudtuk úgy megemelni, hogy ne érjen le a csónakhoz a farka. A súlya ötvennégy és fél kiló, de ahogy mondtam, egy kicsit leért, így valószínűleg inkább valamivel több volt annál.

Mi legyen vele?

– Végül egy horgásztársam segítségével egy halkereskedő vihette el magával. Egy ekkora példányt már nem nagyon szeretnek megvásárolni a csárdák és az éttermek, de nekem szerencsém volt ebben is. A megfelelő kezekbe került. Vigyáztam rá, jó kondícióban, egészségesen vihette magával. Persze, egy igazi horgász nem ül a babérjain, hanem igyekszik mielőbb újból szerencsét próbálni. Én is ezt teszem.

Forrás: Teol