Könnyített nehezékkel süllőre

Időpontja: 2011-06-28

Könnyített nehezékkel süllőre 2011. június 28.

Távol a parttól is sikeresen alkalmazható a módszer...

Miért is van szükség a süllő horgászatában a fenekező nehezék könnyítésére? Amikor iszapos mederrészeken vagyunk kénytelenek fenekezve süllőzni, rendkívül fontos a nehezék könnyítése. Az ilyen helyeken csalinkkal rendszerint az történik, hogy szerelékünk részben a lebegő, részben meg a húzós iszapra hullik, ólomnehezékünk pedig belefekszik ebbe. Szerelékünk ezért egyrészt érzéketlenné válik, a kapásjelzés pedig nehézkes és hiányos. Másrészt pedig az óvatos süllő hamar ott hagyja a csalit, mert gyanúsnak találja a többletsúlyt, amikor szájban forgatja a csalit, vagy amikor nyelni kezd. Ezeknek a jelenségeknek a kiküszöbölésére ma már sok ügyes megoldás áll rendelkezésünkre.

Ezek közül a legegyszerűbb megoldásnak évek óta a tirolifa használata számít. A tiroler nem más, mint műanyag csőbe préselt ólomrúd, amely felülről füles záródugóban végződik. A benne zárt levegő felhajtóereje miatt a vízben könnyű, nem süllyed az iszapba, ezért a süllők ellenállás nélkül cibálhatják. A tirolereket 0,5-től 40 grammig terjedő tömegben állítják elő. Beszerezhetőek a horgászszaküzletekben, de készíthetjük őket házilag is, mert így lényegesen olcsóbbak. Fontos tudni, hogy akár üzletben vásároljuk, akár magunk készítjük a tirolifát, a zárványokat időnként célszerű vízálló ragasztással kezelni szivárgás ellen.

A tirolifás szerelékek használata a nappali órákban indokolt, amikor a süllő még fenékközelben megbújva leselkedik prédára. Szerelése rendkívül egyszerű, és többnyire két változata terjedt el. Az egyiknél a zsinórra felfűzzük a tirolert, majd két szelet szelepgumiból – a zsinór kétszeri-háromszori átbújtatásával – ütközőt képezünk úgy, hogy 60 centi szabad zsinórunk maradjon. Erre varrótű segítségével felfűzünk egy kisebb parafa úszótestet, majd felkötjük a horgot. Ez a végszerelék olyan, hogy csak egy csomó gyengíti a zsinórt, mégpedig a horogkötés. Ez a szerelék nem süpped az iszapba, a parafa pedig lebegteti a csalit a fenék felett. Persze a körülményektől függően csökkenthetjük vagy növelhetjük a távolságot a parafa és a horog között.


Házilag készített tirolifák

A másik szerelési módnál a tiroler forgókapocsra kerül, és a kapocs felső részére kötjük a félméteres előkét, végén a horoggal. Ha lebegtetni akarjuk a csalit, akkor a horog mellé úszótestet kell szerelni, ennek segítségével halszeleteket, haldarabot, döglött csalihalat élethűen tudunk sikeresen felkínálni az éhes süllőnek.

A tirolerek távolra bevethetőek, és segítségükkel sikeresen tudjuk helyben tartani a fenekező készségeket. A tirolifa szinte ejtőernyőként száll alá és áll rá a lebegőiszapra. Amikor a süllő ilyen szerelékre kap, szinte észre sem veszi, hogy bármit is cipel magával, és önfeledten nyeli a csalit. Vannak esetek, amikor a körülmények megkövetelik, hogy a tirolert is előkére kössük. Persze ekkor se szabad figyelmen kívül hagyni az előke hosszát, hiszen ezáltal vezérelhető a feltűzött csalihal vagy halszelet a lebegési magassága.

Ha állóvízen süllőzünk, vegyük figyelembe, hogy haldarabbal és halszelettel elsősorban ott lehet eredményesen horgászni, ahol enyhe áramlás érzékelhető, amely elősegíti a falat lebegtetését! A halszeletet mindig vékonyra, lebegősre kelt metszeni! Ha kell, akkor kicsi úszótestet fűzzünk az előkére a horog mellé! Csupán akkorát, hogy megakadályozza az ínyencfalat fenéken pihenését, ehelyett kényszerítse arra, hogy a vízoszlopban kellesse magát!

Forrás: www.magyarszo.com