Közvagyon kifogva, tógazdaságban menekül meg a balatoni hal

Időpontja: 2011-12-12

Közvagyon kifogva, tógazdaságban menekül meg a balatoni hal 2011. december 12.

Tulajdonba venné az irmapusztai és a buzsáki tógazdaságokat a jelenlegi haszonkölcsön-szerződésből a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. – hangzott el a cég sajtótájékoztatóján, melynek témája egy korábban kis híján szintén dobra vert siófoki ingatlan egy részének visszavásárlása volt.

Néhány éve az akkori cégvezetés nemcsak a társaság telephelyét, de még a kikötőjét is értékesíteni kívánta – a város azonban nem hagyta...

Balázs Árpád siófoki polgármester, a zrt. felügyelő bizottsági elnöke fogalmazott úgy, hogy volt egy időszak, amikor gyors tempóban próbálta meg fölélni, ellenőrizhetetlen módon magánkezekbe adni a társaság a közvagyont, ám szerencsére ma már más szelek fújnak. – Ma a cég a halállomány szabályozását, a halgazdálkodás fenntartását igyekszik biztosítani – így a polgármester.

Ennek jegyében írták alá csütörtökön azt a szerződést, melynek értelmében a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. visszavásárolja a siófoki önkormányzat cégétől, a Balaton-parti Kft.-től a társaság székhelye és kikötője melletti ingatlan 520 négyzetméteres részét, 25 millió forintért. Ebben működik a halbolt is. Ahogyan Füstös Gábor, a zrt. vezérigazgatója mondta: – Szeretnénk visszahozni a cég régi fényét, s ennek érdekében teszünk lépéseket folyamatosan. Így előrehaladott tárgyalásokat folytatunk a buzsáki és irmapusztai tóegység visszakerüléséről is.

A halbolt és a halászat korábbi telephelye (a székház kivételével) meglehetősen „kalandos” körülmények között jutott a siófoki önkormányzathoz néhány éve, nettó 246 millió forintos áron. Balázs Árpád ezt így elevenítette föl:
– Az akkori cégvezetés lakópark céljára kívánta értékesíteni az ingatlant (sőt, hogy még vonzóbb legyen, a szomszédos halászati kikötőt is, ami gyakorlatilag ellehetetlenítette volna a halászati tevékenységet), ám a terület nemcsak hogy alkalmatlan erre, de a város rendezési terve sem tenné ezt lehetővé. A társaság azonban a jó bevételt látta a negatív feltételezések tömegével kísért ügyletben, amihez az önkormányzat nem járult hozzá. Az a kompromisszum született, hogy megvesszük az ingatlant annak érdekében, hogy megmaradjon a köz számára. A felesleges épületeket elbontottuk, a halboltot pedig visszabérelte a társaság. Ezen ingatlan egy kisebbik részét vásárolja most vissza a zrt., a maradék területen kiemelt balatoni projekt keretében új turisztikai attrakcióként tematikus élményparkot tervez létesíteni a város. S mivel a halgazdálkodási társaság is fejleszteni kívánja az ingatlant, remélhetően fejlődésnek indulhat a városnak ez a része.

Feldolgozó, füstölő és kiállítás

Pályázat révén bővítené, korszerűsítené a csütörtökön visszavásárolt siófoki halboltot a halgazdálkodási társaság, tudtuk meg Füstös Gábor vezérigazgatótól. Mini halfeldolgozót szeretnének benne (s ennek révén is javítani a Balaton-part halellátását konyhakész termékekkel), egy kis teljesítményű füstölővel a busát népszerűsítendő, valamint az „Együk ki a busát a Balatonból” elnevezésű akciójukat. Kiállítást is berendeznének a 111 éves balatoni halászat relikviáival, továbbá ugyanott információs pontot létesítenének a horgászok számára, horgászjegy- és horgászcikk értékesítéssel.

Forrás: www.sonline.hu