Külföldön szeretik a magyar halat

Időpontja: 2011-12-22

Külföldön szeretik a magyar halat 2011. december 22.

Három éve folyamatosan csökken az étkezési haltermelés és a halfogás mennyisége Magyarországon.

Magyarországon. Ennek ellenére tulajdonképpen sikernek számít, hogy a rendszerváltás után a haltenyésztés volumene nem csökkent olyan drámai mértékben, mint a húsmarha, a sertés és a vágóbaromfi-tenyésztésé – mondta lapunknak Németh István halbiológus, a Tógazda Halászati Zrt. vezérigazgatója, s egyben a Magyar Haltermelők és Halászati Vízterület-hasznosítók Szövetsége (Mahal) elnöke.

A tógazdaságok és intenzív haltermelő üzemek 2010-ben 14200 tonna étkezési halat termeltek, ami az előző évhez képest 3,9 százalékos csökkenést jelent. A lehalászható mennyiség ugyanakkor attól is függ, a vállalkozók milyen hatékonyan tudják megvédeni állományukat a védettség miatt jelentősen túlszaporodott kormorántól? Ha a hatóságok nem adnának engedélyt a kormoránok riasztására, gyérítésére, nem lehetne halat tenyészteni Magyarországon, hiszen hazánk éppen a madárvonulási út közepén fekszik, és a gazdák szerint a kormorán, a kócsag, a szürke gém, a bakcsó valamint a vidra egyaránt a halastavakat fosztogatja. Kártételük nagyságrendekkel nagyobb mint az orvhalászoké.

Ezért nagy segítség a gazdálkodóknak a most indult a Halastavi Környezetgazdálkodási Program, ami lehetővé teszi, hogy a haltermelők részleges kompenzációt kapjanak azért a kárért, amit a védett fajok okoznak. A vissza nem térítendő támogatás mértéke a következő két évben 26-26 ezer forint lehet halastó hektáronként – mondta Németh István.

Forrás: http://www.vg.hu