Már az idén piacra dobhatják az első védjegyes halakat

Időpontja: 2017-01-20

Már az idén piacra dobhatják az első védjegyes halakat

2017. január 20. - A halfogyasztás és a fogyasztói bizalom növelése érdekében Minőségi Magyar Hal tanúsító védjegy bevezetésén dolgozik a szaktárca.

A minősítési rendszerrel könnyebbé válhat a vásárlók dolga. A tanúsítvánnyal rendelkező termelők, kereskedők vagy feldolgozók esetében ugyanis biztosak lehetnek abban, hogy a kínált hal minősége kifogástalan. A védjegy tulajdonosa a Földművelésügyi Minisztérium lesz, jelentette be Zsigó Róbert államtitkár. „Reményeink szerint az év második félévében már a boltokban is találkozhatnak a Minőségi Magyar Hal védjeggyel a vásárlók. Reméljük, növekszik majd a magyarországi halfogyasztás.”

Ugyanakkor fontos adat számunkra, hogy bár a magyarországi halfogyasztás elmarad az évi 20 kiló körüli uniós átlagtól, Baján 45-50 kilogramm ez a szám. Kovács-Bokor Dániel, a bajai Halért Bt. ügyvezetője elmondta: hetente mintegy 400 kilót adnak el kiskereskedelmi üzletükben, valamint több országba exportálnak. Ám ők is tapasztalják, hogy vannak, akik egy évben csak egyszer, karácsonykor engedhetik meg maguknak a halvásárlást. „Jó kezdeményezésnek tartom a védjegy bevezetését. Fontos lenne a hal áfáját is csökkenteni, hasonlóan a többi alapvető élelmiszerhez. Szerintem az emberek több halat ennének, ha olcsóbb lenne.”

Az ügyvezető hozzátette: természetesen vannak olyan vásárlók, akik egy héten többször is betérnek a boltba. Főként az egészséges táplálkozás hívei.

Az információk szerint az áfa-mérséklés a baromfi, a tej és a tojás után a halat is érintheti.

Forrás: http://bacsmegye.hu