Mi lesz a karácsonyi asztalon? - gőzerővel készülnek a feldolgozók

Időpontja: 2011-12-17

Mi lesz a karácsonyi asztalon? - gőzerővel készülnek a feldolgozók 2011. december 17.

Több élelmiszergyártó cégeinél megkezdődött az évvégi hajrá. Halból, pulykából és virsliből is ebben az időszakban rendelnek a legtöbbet az üzletek.

A gyomaendrődi Körösi Halfeldolgozó, Halértékesítő Szövetkezetnél hetek óta hajnaltól késő estig dolgoznak. Svéda Miklós, a szövetkezet elnöke elmondta: november 1-től a meglévő 17 alkalmazottjuk mellé 15 idénymunkást vettek fel, hogy győzzék a megrendelések teljesítését.

— Novemberben a tavalyi 22 milliós árbevétellel szemben idén csak 19 milliót értünk el. Nagy vásárlóink akkor még kisebb igényeket jeleztek, most viszont alig győzzük teljesíteni a megrendeléseiket. Decemberben elérjük a 46 millió forint árbevételt — mondta Svéda Miklós. Hozzátette: termékeik közül az ünnepek előtti időszakban a halászlé-sűrítmény iránt a legnagyobb a kereslet, egy nap alatt akár 4 millió forint értékben is szállítanak. Emellett a friss, előhűtött, természetes vízi halak (keszeg, süllő, csuka, harcsa, ponty, busa) fogynak a legjobban.

A szarvasi Gallicoop Pulykafeldolgozó Zrt.-nél az idén elmaradt a szokásos karácsony előtti roham, ezekben a hetekben is csendes a piac — tudtuk meg Erdélyi István vezérigazgatótól. Nyújtott műszakokban dolgoznak, de korántsem érkezik olyan sok megrendelés, mint azt a korábbi években, az év utolsó hónapban megszokták. Ezzel együtt az éves tervet teljesíteni tudják, s exportpiacaik továbbra is jók. A vásárlók az ünnepek előtti időszakban elsősorban a vörösárukat, virsliféléket, felvágottakat és a friss darabolt árut, pulyka alsó- és felsőcombokat keresik — tájékoztatott a vezérigazgató.
A cikk a hirdetés után folytatódik

— A Gyulai Húskombinát termékei közül több is igen jól használható az ünnepi menüsorok elkészítése során. Igazi csemege a kolbásszal töltött sertéskaraj, gyönyörűen mutat a hidegtálon a díjnyertes sonka, s a virág alakúan felszeletelhető szalámi is dísze lehet az asztalnak — sorolta Gila Éva, a Gyulai Húskombinát marketing managere a karácsonyi slágertermékeket. Mint megtudtuk, év vége felé természetesen a virsli iránt is nagyobb a kereslet, legyen az lédig vagy előre csomagolt.

Forrás: www.beol.hu