Nagykanizsa: 5000 kiló pontyot telepítettek a Csónakázó-tóba

Időpontja: 2017-03-08

Nagykanizsa: 5000 kiló pontyot telepítettek a Csónakázó-tóba

2017. március 08. - A kopoltyúsokat a Mórichelyi-halastavakból vásárolták. Az 50 mázsa hal 80 százaléka már azonnal fogható, viszont erre még vasárnap reggel 6 óráig várni kell, addig ugyanis tilalmat rendeltek el a tavon.

Hosszú percekig húzták a hálót a halászok, hogy minél több halat tudjanak beterelni. A kemény munkának meg is lett az eredménye, ugyanis mázsaszámra hemzsegtek a pontyok a hálóban. Kérdésünkre Tóth István tavas gazda elmondta: „Ezt a telepítést két fordulóval fogjuk bevinni Nagykanizsára a Csónakázó-tóba. Ez a ponty háromnyaras, itt nevelődött végig Mórichelyen. Az átlagsúlya az 2,5-3 kiló között van egyedenként." A neveldékből kihalászott pontyokat először mérlegelték, aztán teherautóra rakták, majd elindultak a Csónakázó-tóhoz.

A tó partján már nagyon várták a pecások az új halakat, még az eső sem riasztotta el őket. Sokan voltak kíváncsiak arra, hogyan engedik bele a tóba a kopoltyúsokat. „Nagyon-nagyon örülünk neki, mert végső soron a Kanizsa Vasutas Horgászegyesület új vezetősége azt tűzte ki célul, hogy annyi halat telepítünk itt ebbe a tóba, hogy mondhatnám azt: több lesz bent a hal, mint a víz. És ez egy hatalmas nagy eredmény, hogy az a halmennyiség, amit szeretnének a horgászok kifogni, annak egy része belekerül ebbe a nagy tóba" – fogalmazott Gelencsér László horgász.

Most összesen 5000 kiló halat telepítettek, ami csaknem 4 és fél millió forintba került. Mint azt a Vasutas Horgászegyesület elnökétől, Németh Lászlótól megtudtuk: „Ennek az összegét a horgászok pénzéből, területi jegyek, napi jegyekből finanszíroztuk, illetve Nagykanizsa Megyei Jogú Város – amely a tulajdonos, akitől mi haszonbérbe kaptuk – támogat bennünket jó pár százezer forinttal, és azt is beletesszük a haltelepítés kvótájába." A most telepített halak 80 százaléka már azonnal fogható, viszont erre még vasárnap reggel 6 óráig várni kell, addig ugyanis tilalmat rendeltek el a tavon.

Forrás: Vasutas Horgászegyesület