Napló híján 200 ezres büntetést is kaphatnak a horgászok

Időpontja: 2011-12-28

Napló híján 200 ezres büntetést is kaphatnak a horgászok 2011. december 28.

A horgászok csúnyán ráfizethetnek a figyelmetlenségükre. A fogási naplót január 10-ig kötelező leadni, akik mégis vétenek az előírások ellen, azok minimum 50 ezer forintos bírsággal számolhatnak.

– Összesítve kell eljuttatni a naplót az adott egyesülethez – hangsúlyozta érdeklődésünkre kedden Kozári Miklós, a Kaposvári Sporthorgász Egyesület (KSE) elnöke. – A jogszabályok részletesen rögzítik a horgászok teendőit, s persze a mulasztás következményeit is.

Amennyiben valaki nem teljesíti a szabályokat, az 50-200 ezer forint büntetésre számíthat. Mi van akkor, ha netán a horgász elveszíti a fogási naplóját? Hauser Miklós, a KSE titkára szerint ez előfordulhat, ám erre a problémára is gondolt a jogalkotó. Az elveszett, megsemmisült iratot időben kell jelezni az egyesületnél, ugyanis a dokumentum pótolható.
Szabálysértési ügyekből amúgy idén sem volt hiány – a sporthorgász egyesületnél minimum 30 esetről tudnak. Akadt olyan, aki engedély nélkül pecázott, más az engedélyezettnél több bottal próbált szerencsét, de az se volt ritka, hogy több pecás jóval több halat vitt haza, mint amennyit lehetett volna. Hauser hangsúlyozta: a szabálysértők egyetlen esetben sem úszták meg a felelősségre vonást.

Drága hobbi a pecázás

A kedvezményezett – egy botos – desedai felnőtt horgász engedély igen csak megdrágul: idén csupán tízezer forintot kóstált, 2012-ben 15 ezer forintba kerül.

A parti, két botos engedély viszont továbbra is 28 ezer forint lesz, akik csónakból szeretnének horgászni két bottal, azoknak 36 ezer forintot kell fizetniük. A gyermekeknek szóló engedély évente 1500 forintba kerül, s rövidesen megkezdik a Desedára szóló éves kiegészítő éjszakai engedély árusítását. Ezért tízezer forintot kell leszurkolni, míg ezer forintért az alkalmi – ugyancsak éjjeli – pecázásra jogosító dokumentumot szerezhetjük meg.

Forrás: www.sonline.hu