ÓRIÁSI HARCSA FOGÁS! HOGYAN SIKERÜLT?

Időpontja: 2017-05-06

ÓRIÁSI HARCSA FOGÁS! HOGYAN SIKERÜLT?

A napokban váratlanul érdekes beszélgetésbe keveredtem. Néhány horgász ismerősöm a Duna partján a helyes harcsafárasztásról elmélkedett. Talán vitának is mondhatnánk a téma kibontását, melynek alapja volt, hogy egyikük, fél órás fárasztás után elengedett, egy ki tudja mekkora bajuszos ragadozót. Nekem is feltették a kérdést: mekkora lehetett a hal? Ilyen téma hallatán persze, hogy megálltam egy szóra, (másfél óráig tartott) de én is inkább kérdéseket tettem fel, mintsem válaszolni tudtam volna. Milyen módon, milyen felszereléssel horgászott? Mekkora erővel tudta terhelni a halat? – és még sok mindenre kíváncsi voltam, de a hal méretét illetően még így sem tudtam állást foglalni. Ezer dolog függvénye, hogy egy-egy nagy halat mennyi idő alatt tudunk legyőzni, pontosabban kifárasztani. Eszembe jutottak a fogott nagyobb harcsáim, és másoké is. A fárasztásuk sokszor nagyon különbözött egymástól. Dunai horgásztársunk fenekező felszereléssel, harmincas monofil zsinórral, közepes méretű horoggal horgászott. Ha egészen nagy volt a hal, akkor nem volt igazán nyerő helyzetben.

Beszélgetés közben a különféle fárasztási lehetőségeket, a mi taktikáinkat elemezgettük. Megállapítottuk, hogy nagyban függünk a módszertől, pontosabban az ahhoz alkalmazott felszerelés erejétől. Engem is elég sok kapitális harcsával hozott össze a sors. Ezeknek a fárasztása bizony felejthetetlenül megmarad az emberben, és hasznosítható tapasztalatokat is ad. Magam leginkább kétfelé fárasztási taktikát alkalmaztam sikeresen. Egyik az amolyan „többet ésszel, mint erővel”, amikor inkább a harcsa volt az úr. Ez elsősorban pergetéskor fordult elő. A felszerelés nem volt olyan erős, hogy komoly erővel terhelve, rövid idő alatt el tudjam venni a harcsa erejét. Ilyen esetekben a bajszik leginkább a süllőknek szánt éjszakai wobblereket kapták el. Ha fárasztási időt próbálnék mondani, akkor nagyjából fél óra alatt sikerült megfognom harminc kiló felettieket is. Fordult azért elő, hogy a nagyobbak faképnél hagytak, még ha csónakból próbáltam is tartani velük a lépést. Szerencsés körülmények közt, egy gyenge fél óra, közepes erejű pergető felszereléssel, még az ötvenöt kilós méretűnek is elég volt.

A méreteket és az időket azért emlegetem, hogy hasonlíthassuk a másik, a keményebb stílus fárasztásaihoz. Ezeket a méretű harcsákat ugyanis sokkal rövidebb idő alatt is meg lehet fogni, a kimondottan nagy halakra szerelt összeállításokkal. Ám ez már a másik, az igazán erőteljes stílus. Az élő csalis, úszós, fenekező, vagy kuttyogtató kemény szereléseken, – ha azokba rendesen belekapaszkodunk, percek után már jön is felfelé, jön is felénk az ellenfél. A jelentősebb átmérőjű fonott zsinór ereje már nem gyerekjáték. Egy kifejezetten nagy harcsára szerelt összeállítással, szinte behúzhat bennünket a vízbe egy két méteren felüli harcsa. Viszont, mi is nagyon erősen fékezhetjük a mozgását, rövid idő alatt kitornásztathatjuk az erejét. A hazai horgászatukon túl, külföldön is megtapasztalhattam a nagy harcsák fárasztását. A legutolsó kazah földi túrán a sok nagy bajuszú közt néhány igen erős darab is akadt. Ám mivel készültem a találkozásokra, a felszerelés minden esetben jól bírta a próbát. Az eddigi legnagyobb harcsám fárasztása, persze erős felszerelésen, szintén nem tartott jó húsz percnél tovább.

A húsz perc alatt azonban nem csak a vérnyomásom, az erős cucc teljesítőképessége is a csúcson járt. A csaknem két és félméteres harcsa ez idő alatt velem együtt teljesen elfáradt. Ezeknél az „erőfárasztásoknál” én sokkal inkább szeretem a jó teljesítőképességű, de finomabb szerelésekkel, taktikusan, kicsit talán „óvatosan” megadásra kényszeríteni a harcsákat. Óvatosan azért, mert ha a fárasztás elején, néha még később is, nem engedünk az erejének, akkor szakíthat, leléphet tőlünk a harcsa. Amikor átlagosnak mondható pergető bottal, húszasnál alig erősebb fonott zsinórral, kapitális méretűt sikerült megfognom, bizony hálásan néztem végig a felszerelésen. Ezekben a csatákban sokszor éreztem, hogy simán eltépte volna a zsinórt, ha nem engedtem volna dolgozni a féket, ha túlságosan ellenállok a halnak. Tehát a felszerelés függvényében más és más a fárasztás módja, ereje. A Duna parti beszélgetés után sokáig gondolkodtam ezen. Bizony a harmincas zsinórral barátunk nem nagyon tudott legénykedni. Igazán meg sem állította, fel sem emelte a halat a szakítás pillanatáig. Sokáig fog erre emlékezni, az ilyen kaland örökre megmarad, én is őrzöm néhány ilyen találkozás emlékét…

…csend volt, csak az őszi levelek tutajoztak a víz hátán. Csendesen, de magabiztosan ültem az öreg csónakban. Erős bot, orsómon új, hetvenes zsinór, most aztán jöhet bármekkora hal – gondoltam magabiztosan. Tudtam ugyanis, hogy nagyok is laknak az öreg holtágban. Ám akkor azt, hogy mekkorák és főként milyen erősek, azt azért nem. A kapásakor hangosat cuppant az úszó, Mire a bevágáshoz összekaptam magam, már csaknem kihúzta a botot a kezemből. A csónak megbillent, én egy pillanatra talpra szökkentem, de aztán azonnal visszaültem az ülésre. Muszáj volt. A nyél elementáris erőt közvetített, vízig hajolt, az orsó csikorogva, nyikorogva adagolni kezdete a zsinórt. A hatalmas orsó alaposan behúzott féke, haltól talán akkor szólalt meg először. Az erőteljes húzás tovább gyorsult, miközben a nyél végét csaknem áttoltuk a hasfalamon. Én is kegyetlenül odaszorítottam, a harcsa is rendesen odafeszítette, sőt, mintha egy-egy pillanatra megrúgta volna. Elképesztő drámaisággal szakadt rám a talán negyedpercnyi idő.  Közben a kikötött csónak billegett, a szívem zakatolt, a harcsa pedig, – mint a zsinór irányából jól tudtam- vészesen közeledett egy komoly akadó felé. Lehet, hogy egy kicsit feljebb emeltem a botot, mint kellett volna, lehet, hogy önfeledt izgalmamban valami hibát csináltam? Nem tudom. Azt viszont igen, szinte most is hallom, tudom, hogy milyen hanggal szakadt a zsinórom.

Egy két pillanatig még billegett a csónak, a víz hátán lassan rendeződtek a tutajozó levelek, és hamarosan már semmi sem árulkodott arról, amit én nagyon hosszú idő távlatából sem tudok feledni. Igen, ennyi volt a történet, nem volt más csak egy rövid találkozás, egy zsinórszakítás, de örökre emlékezetes maradt. Utána évekig jártam arra a helyre. Lestem, vártam az én barátomat, a nagy ellenfelet. Így lesz majd ezzel a dunai barátunk is. A szakítása óta nap, mint nap ott fenekez, azon a helyen. Mert bizony emlékezetes marad egy kudarc is, de nagyon emlékezetesek a sikeres fárasztások, a kapitális fogások is. Legközelebb egy ilyenről is szeretnék beszámolni.

Írta : Bokor Károly

Forrás: fishingandhuntigtv.com