Pisztrángok nyomában

Időpontja: 2011-12-27

Pisztrángok nyomában 2011. december 27.

Amellett, hogy a legyezés a halfogás egyik legősibb módja, és a legsportosabb horgász módszernek tartják, egyúttal a leghatásosabb módszernek is számít...

Technikája, művelésének magasrendű erkölcsi tartalma, évszázadok alatt kialakult kultúrája, az alkalmazott eszközök elméssége, e módszer leginkább emberszabású értekeit igazolják. Kezdetben csak a víz felszínén, vagy annak közelében felkínált, úgynevezett száraz vagy félszáraz műlegyekkel horgásztak, mert megfigyelték, hogy a pisztrángok gyakran mohón kapnak rá a víz felszínén röpdöső rovarokra.

Amikor bő nyolc évvel ezelőtt elkezdtem a műlegyezéssel való ismerkedést, azt hittem, elég lesz megfejtenem, milyen színű legyeket szeret a pisztráng. De nem úgy alakult. Kezdetben nem tudtam összemelegedni az új módszerrel, mert órákon át tartó gyakorlás után sem sikerült a szőrös horgot a kívánt helyre hinteni. Aztán, amikor már úgy tűnt, hogy megy, megtetszett. Persze, az első sikeresnek vélt dobásaim csak nekem tetszettek, gyakorlott társaim mindig találtak azokban valami kivetnivalót. Ezért leginkább a kertben gyakoroltam, ahol a horgászok nem láthattak, majd amikor begyakoroltam az alapműveleteket, kibátorkodtam a vízpartra. Egy-két év után elkezdtem magam kötözgetni a legyeket meg a sztrímereket.

Kezdetben ezek úgy néztek ki, mint egy-egy színes tollpamacs, és dobáltam öket jól is, de többnyire rosszul. És lassan fejtegettem a szakma titkait, egyenként, napról napra. Lehet, ha pontosabb információkat kaptam volna a kezdetek kezdetén, hamarabb értem volna el sikert. Így a legapróbb titkokért is nagyon meg kellett küzdenem, a nagyokat azonban máig sem fejtettem meg. Mert a legyezésben titok nincs is, csak elégtelen tudás. Ennek pedig a folyamatos tanulás az ellenszere. És ha a pisztránggal kezdjük, a többi hallal is menni fog.

A pisztráng rendkívül kifinomult érzékszervein csak egyetlen módon lehet túljárni. Úgy, ha tökéletesen leutánozzuk a vízbe hulló rovarok alakját, színét, mozgását... Meg kell ismerkednünk a vízi és a vízparti rovarokkal, azok életmodjával, és el kell sajátítanunk méret- és szinhű utánzataiknak a készítését. Majd végül meg kell tanulnunk a műlégy célba röpítésének technikáját. Ennyi.

A pisztráng látása annyira éles, hogy az embert több mint húszméteres távolságból is meglátja, de a tőle két méterre vízre hulló kis legyet, sőt a milliméteres muslincát is. A helyzetet bonyolítja a pisztrángos vizek vad sodrása is, valamint annak szüksége, hogy a legyünket úgy juttassuk el a pisztráng közelébe, hogy semmi más nehezék vagy úszó ne zavarja a csali észlelésében, és ne is riassza el a halat. Mert ha a pisztáng bármi gyanúsat észlel, villámgyorsan búvóhelyére menekül.

Ezért a legyezésnél használt szerelék súlyozása fordított, mint a többi horgásztechnikánál. Adott esetben a nehezék nem a szerelék kijáró végére kerül, hanem a súly szerepét a zsinór tölti be, mégpedig teljes hosszában elosztva. Az ilyen súlyos zsinórt nem lehet egyetlen lendítéssel bedobni, hanem szakaszolva kell lehúzni az orsóról, ügyelve arra, hogy közben se a műlégy, se a zsinór ne érjen földet, fát, bokrot, füvet...

Erre a célra tehát nem használhatunk merev fenekező vagy egyéb funkciójú horgászbotot, a legyezőbotnak ugyanis együtt kell hajladoznia a súlyos zsinórral. A legyezőfelszerelés valamennyi elemének – bot, zsinór, előke, légy – tökéletes összhangban kell működnie. Ennek részletes ismertetése és a minden mozzanatára kitérő anyag vaskos könyvnyire rúgna.

A legyezőhorgászásban létfontosságú megismerkedni a műlegyek mintájául szolgáló lényekkel. A pisztrángos vizek vegyi üzemként működnek, amelyben minden előforduló élőlénynek megvan a maga szerepe, és fontos lépcsőfokot képez a rendszerben. A legyezőhorgász ezek közül elsősorban azokkal foglalkozik, amelyek méretükből kifolyólag horogképesek, tehát horogra lehetne tűzni őket. Ezekkel a pisztrángos vizek többségén sikert érhetünk el, mivel a szóban forgó hal mindenütt szívesen táplálkozik velük.

A pisztrángnak felkínált kreációk közül – fontossági sorrend nélkül ugyan – elsősorban a sztrímereket említeném, magyarul végsőkig szabad fordításban lobogónak is nevezhetnénk őket. A vízben hasonlóan működnek, mint a támolygó villantók, csakhogy ezeknél sokkal jobb hatást fejtenek ki. Ugyanis míg a támolygó villantót lényegében nem lehet megállítani vontatás közben, mert elsüllyed, addig a sztrímert bármilyen sebességel húzhatjuk meg pihentethetjük is, mert a vízben gyakorlatilag súlytalan. Mellékesen említjük meg, hogy ez a tulajdonsága csukázás, süllőzés, sügérezés és domolykózás alkalmával is egyaránt jól kamatoztatható.

A sztrímer valójában hosszú szárú horogra kötött, lobogó tollakból, szőrökből álló fantázialégy. Csupán mozgásával emlékeztet vízben élő lényekre, külalakjával nem. Ennek ellenére mind a pisztráng, mind a többi ragadozó igencsak kedveli. Bár emberi szemmel nézve és emberi ésszel átgondolva a sztrímerek viselkedése nem mond semmit, a halak „logikusnak” látják. A műlegyes horgászásban rengeteg fajta sztrímerrel találkozunk, így a forgalomban levő elnevezések száma is igen változatos. A pisztráng horgászatában legjobbnak mutatkoztak a Muddler Minow, a Wolly Buger, a Black Zulu, a Yellow Streamer, a Black Bucktail, a Toblerone Streamer... Hogy mikor melyikkel horgászunk, az ízlésünkön is múlik. A pisztrángos vizek tapasztalata azonban a sík vidéki lassú vizeken is egyre jobb eredményeket ad. A gyakorlat azonban azt bizonyítja, hogy pisztrángos vizeken szerzett alapismeretek nélkül a csendes vizeken nehezen megy. Éppen ezért a közeljövőben a légykötéssel és az alapvető legyezőtechnikákkal foglalkozunk.

Forrás: http://magyarszo.com