Süllők nyomában

Időpontja: 2011-11-28

Süllők nyomában 2011. november 28.

Ha azt mondom, ET Spin Blade, talán sokan felkapják a fejüket a bot neve hallatán, hiszen sok év alatt, mióta piacra került, igen nagy népszerűségre tett szert. Meglehetősen tág hossz- és dobósúly tartományban kapható, a 0-10gr-os rövid bottól egészen a 100-200gr-os vadölőig...

Ezúttal egy 2,40 méter hosszú 30-80gr dobósúlyú darabot próbáltam ki. Ebben a hosszban igen kezes és könnyűnek mondható. Egy picit ugyan fejnehéz, de erre még később visszatérek. A külleme sallangmentes, nincs felesleges csicsázásokkal teleszórva sem a nyél, sem a blank.

A markolat parafa, oly módon megcsiszolva, hogy az kényelmesen illeszkedjen a tenyérbe, ezáltal kellemes fogást biztosít. A gyűrűk egyszerű SiC gyűrűk, melyekből az alsó kettő low rider, a következő kettő két talpas, majd négy darab egytalpas következik, végül a spiccgyűrű. Aki használ ilyen botot, bizonyára felfigyelt rá, hogy az első keverő gyűrű dobás közben érdekes, zörgő hangot ad. Ennek az oka mindössze annyi, hogy sajnos fordítva került a botra, ezért a hosszú, alacsony lábakhoz hozzáverődik a zsinór, így keletkezik ez a zavaró zörej. Ez persze könnyen orvosolható. Mindössze meg kell fordítani, vagy inkább egy ügyes botépítővel fordíttatni ezt a gyűrűt, és megszűnik a hang.

Az újabb 80-120 és 100-200gr-os szériákon ezt már gyárilag orvosolták. Bízom benne, előbb-utóbb ezen a boton is megtörténik a módosítás, hiszen ezen kívül komoly hibát nem találtam rajta. A blank rengeteg tartalékkal bír és éppen eléggé gyors és feszes ahhoz, hogy alkalmas legyen az átlagos gumicsalikkal történő horgászathoz. Endru barátomat pedig azért említettem meg pár sorral feljebb, mert éppen ez a bot lett végül a kedvence. Ő persze kísérletező kedvű horgász, és maximalista, ezért az említett gyűrű fordítást elvégeztette, illetve a még jobb egyensúly érdekében a nyél végébe rakatott egy 30gr súlyú záródugót. Viszlát, fejnehézség.

Az apró twisterektől a normál, 10cm körüli gumikig mindent ezzel a pecával dobál, méghozzá megsüvegelendő eredménnyel. Számtalan süllőt, köztük több kapitálisat, néhány igen szép csukát, egy 30-as harcsát, és többek között egy 60kg körüli busát is sikerült vele elcsípnie, ami - azt hiszem - sok mindent elárul. Ideje volt hát, hogy személyes tapasztalatokat szerezve kicsit magam is megismerkedjek a bottal, a botot meg lehetőleg megismertessem a halakkal. Természetesen süllőt szerettem volna vele fogni, és talán már az sem újdonság tőlem, hogy plasztik csalikkal. A haditerv végrehajtásához a közeli öböl bizonyult a legalkalmasabbnak, ahol az elmúlt napokban is szép számmal sikerült horogra csalnom tüskés, sötét stráfokkal tarkított kedvenceimből. Persze önmagában egy bot nem ér semmit. Kell rá egy orsó, ami ismét egy Banax Iris volt 4000-es méretben, a dobjára pedig sárga 15-ös TuffLine XP került.

A partra érkezve, mint mindig, most is végigpásztáztam a vizet. Néhány csónak már ringatózott a bent, de azért a legtöbb általam - és a süllők által is - favorizált hely még szabad volt. Egy olyan helyen dobtam le a horgonyt, ahol egy kis törés található, melyet itt-ott kisebb akadók is tarkítanak. Ezt a kombinációt a ragadozók kedvelni szokták. Ezúttal is ebben bizakodva dobtam be a jónak vélt pályára a kis zöldflitteres twistert. A peckes boton remekül éreztem a viszonylag kis fejet is, ahogy az emelések után vissza-visszakoppan a márgás kemény mederbe. Az első dobásoknál valahogy mindig sokkal jobban koncentrálok, mint később, amikor már előfordul az elbambulás, a természetbe való belemerülés.

Éreztem, kell, hogy itt legyen valami, amit néhány bevontatás után egy határozott koppintás meg is erősített bennem. Az akasztás után jó halat éreztem a horgon, de sajnos néhány másodperc után lemaradt. Ilyenkor mindig ellenőrzöm a horgot, hátha abban volt a hiba. A körmömre helyezem a hegyét, és ha nem csúszik meg, akkor elég éles. Ezúttal is szépen kapaszkodott, így hát a hiba nem itt volt. Egyszerűen egy óvatos jószággal volt dolgom és csak a szája szélét fogta a jighorog. A nagyobbik gondom az volt, hogy azt a halat, amely csak megüti a csalit, de nem szúrja meg a tű, még kapásra lehet bírni újra, de azt, amelyiket megszúrtam, jó darabig nem lehet már becsapni. A part felé dobtam a következőt, ahol egy újabb, sunyi kapás ért, de ezúttal az akasztás ült. Szépen védekezett a koma odalent, a csónak mellett felvillanó test azonban meglepetést okozott. Csuka volt a tettes! Ezen a vízen, bent a süllők területén igen ritka vendég, ettől függetlenül nem bántam, hogy tiszteletét tette a horgomon, pláne hogy az épp szájszélbe akadt. Néhány dobás után úgy döntöttem, „új vizekre evezek”. Ahogy a nap jött egyre feljebb, a halak is kezdtek felbátorodni.

Egyre-másra ütötték a pici twistereket a kisebb kősüllők és süllők, aminek persze örültem, de egy bothoz méltó méretű fogast szerettem volna igazán horogra csalni, így hát újabb helyváltoztatás következett. Mélyebb víz, nagyobb hal? Ez persze egyáltalán nem törvényszerű, de a következő állomáson ebben reménykedtem. A szokásos kis csalikkal kezdtem 5gr-os fejjel szerelve, de mivel nem igazán csipkedték odalent, gondoltam megpróbálom drop shot-tal. Mélyebb vizeken előfordul, hogy eredményesebbnek bizonyul a hagyományos gumiknál. A csuklóból rázós csalivezetést ugyan nehézkesebb volt ezzel a kemény, kicsit a megszokottnál hosszabb bottal végrehajtani, de kivitelezhető volt, és a kősüllők is díjazták. Méghozzá nem is rosszak! Gyors egymásutánban sikerült néhány igen szép példányt kitessékelnem.

Gyönyörű mintájuk volt idén, kékes-ezüstös, szivárványos színekben pompáztak. Ahogy nézegettem őket, az járt a fejemben, vajon meddig maradnak még a vízben? Hány napjuk lehet hátra? Mikor viszi el őket is egy helyi horgász? Semmi sem védi őket, pedig igazán megérdemelnék. Kiló, másfél kiló között többet is sikerült az elmúlt hetekben fognom, és bár természetesen vissza is kerültek a vízbe, tudtam jól, nekik is meg van pecsételve a sorsuk. Mély sóhajjal engedtem el őket, reménykedve, hogy túlélik a helyi szokás szerinti, minden ősszel jellemző „halirtást”. Annyi minden más lehetne ha... De sajnos a mi országunkban túl sok a ha... Nem is bosszankodtam tovább, inkább tovább álltam egy következő akadóra. Olyan akadó ez, ahol, ha találok süllőt, az általában nem méret körüli, hanem, ha nem is óriási, de mindenképpen darabosabb példány. A sűrű ágak mellé dobva lelki szemeim előtt láttam, ahogy a bozótból kikukucskáló süllő vadul ront a gumira, és az álom valóra vált! A semmiből érkező durrantás ébresztett fel, s ezúttal az akasztás is jónak bizonyult. Bár kicsit kisebb volt a jelentkező, mint reméltem, de így is megörültem a szűk 1,5-es halnak.

Az esély persze neki is jár, így ő is szabadon úszhatott a gyors horogszabadítás után. Az elkövetkezendő napokban azért végül csak sikerült még ennél is szebb halat a horogra csalni a felszereléssel, de ahogy a víz egyre apadt, és egyre több horgász lepte el a vizet, szépen lassan kiürült az öböl. Hogy jövőre lesz-e újra olyan halban gazdag ősz, mint idén? Reménykedem, de csodát már nem várok. Persze tenni tehetünk érte, kérdés, hogy hányan hajlandóak szemléletet váltani a hobbijuk érdekében. Hiszen a felszerelések egyre fejlődnek, mi horgászok is egyre többen vagyunk, viszont a halak esélye ugyanannyi maradt, illetve éppen hogy romlott. Aki szeretne a jövőben is jót horgászni, annak érdemes lehet ezen elgondolkozni.

Forrás: Sztahovits Péter írása