Tisza: Magyarok törik a szerb jeget

Időpontja: 2012-02-08

Tisza: Magyarok törik a szerb jeget 2012. február 08.

Szerbiába magyar jégtörő hajók érkeznek, mert az ország valamennyi folyóján mind nagyobb egybefüggő jégtáblák alakulnak ki.

A vasárnap kihirdetett rendkívüli helyzetben a szakemberek figyelme elsősorban a folyókra szegeződött, hogy elkerüljék a jég feltorlódásával vagy jégdugók kialakulásával járó esetleges áradásokat.

Időközben a nagy havazással járó rendkívül kemény hidegben tízre emelkedett a fagyhalált szenvedett emberek száma, és növekszik a csúszós utak miatt zúzódásos sérüléssel kórházba kerülők száma is. Kedden délelőtt az egyik belgrádi utcán egy 30 év körüli nő a helyszínen meghalt, amikor elesett a jeges járdán, illetve más állítás szerint a tetőről jókora jégdarab esett a fejére.

„Mivel Szerbiának nincsenek jégtörői, a Magyarországgal fennálló kétoldalú egyezmény értelmében onnan bérelnek két hajót a jégtáblák szétzúzására” – közölte Aleksandar Prodanovic, a szerb vízügyi igazgatóság vezetője. A Duna vaskapui szakasza előtt 100 kilométer hosszú, egybefüggő jégmező van kialakulóban, amelynek szétzúzása a hét derekán kezdődik meg.

A Dunán Gombosnál a jégbeállás 30 százalékos, a Tisza Titelig teljesen befagyott. Az Ibar folyón, Kraljevo városánál jégdugó alakult ki, és félő, hogy emiatt a folyó kilép a medréből. A külvilágtól elzárt településekről és más veszélyeztetett helyekről közel kétszáz embert mentettek ki. A magyar határtól Belgrádig vezető autópályán a letaposott hó vastagsága 5 centiméter, a forgalom lelassult, az autósokat óvatos vezetésre intik, és kötelező a téli felszerelés. A határon félórás várakozási idővel kell számolni.

A rendkívüli időjárási viszonyok miatt Horvátország is számos problémával találta magát szemben: Splitben több mint 500-an szenvedtek balesetet a csúszós utcákon, és kerültek kórházakba kéz- vagy lábtöréssel, kisebb-nagyobb zúzódásokkal. Dujomir Marasovic, a spliti klinikai központ igazgatója az emberek tömeges sérülését a háborús állapotokéhoz hasonlította, és keményen bírálta a városi és az állami vezetést, amiért felkészületlenül várta be a súlyos helyzet kialakulását. „Ha a polgári hatóságok képtelenek megbirkózni a helyzettel, adják át a hatalmat a katonaságnak” – mondta. A kórház sebészeti osztályának vezetője katasztrofálisnak nevezte a városban uralkodó állapotokat.

Vrgorac és Imotsk térségében egyméternyi hó esett, és a hótorlaszok helyenként 4 méteresek. Több mint száz kisebb-nagyobb településen kétezer háztartás még mindig el van zárva a külvilágtól, az emberek élelmiszer- és gyógyszerkészletei fogyóban vannak.

Ploce környékén, a Peljesac-félsziget és Brac szigetének egy részén még mindig szünetel az áramszolgáltatás, Dubrovnikban pedig az ivóvíz-szolgáltatás. Rijekában a tomboló szél tetőket tépett le és cserepeket sodort magával, mintegy 40 gépkocsi megrongálódott.

Horvátország egyes részein újabb 20-30 centiméter hó hullott, a hótorlaszok és az erős szél miatt ismét lezárták a Zágráb–Split és a Zágráb–Rijeka autópálya egyes szakaszait. Az Adrián a szél erőssége 100–180 kilométer óránként. Számos kikötőben szünetel a komphajóforgalom.

Montenegróban viharos és fagyos szél dühöng, és ismét havazott. Az ország számos falujában, de még a főváros egy részén is napok óta áramszünet van. Az ország északi része – ugyancsak már napok óta – teljesen el van zárva a déli területektől.

Forrás: www.mno.hu