Több vendéget várnak a Tisza-tóhoz

Időpontja: 2012-01-18

Több vendéget várnak a Tisza-tóhoz 2012. január 18.

Az elmúlt évi visszaesés után az idén a vendégforgalom érzékelhető fellendülését várja az új programoktól, akcióktól és a térségben megvalósuló fejlesztésektől a Magyar Turizmus Zrt. Tisza-tavi Regionális Marketing Igazgatósága (RMI) – közölte a szervezet vezetője az MTI-vel.

Molnár Anita elmondta: tavaly a Tisza-tó menti kereskedelmi szálláshelyeken a becsült adatok alapján 81 400 vendég összesen 236 ezer éjszakát töltött. Ez mintegy 3-4 százalékkal alulmúlta a megelőző év eredményeit. A 3 napot megközelítő átlagos tartózkodási idő azonban még mindig magasabb az országos átlagnál – tette hozzá.

A 2012-es tervekről kifejtette: céljuk 6,6 százalékos vendégforgalom-növekedés elérése, amely a tavalyinál hozzávetőleg 10 ezerrel több vendégéjszakát jelentene a régióban. Az igazgató a remélt fellendülés egyik legfontosabb elemeként említette a várhatóan április végén megnyíló Tisza-tavi ökocentrumot, amely a szakemberek véleménye szerint ismét a figyelem középpontjába állíthatja a térséget.

Az újdonságok között szerepel továbbá a „Tisza-tavi élmények garantáltan a legkedvezőbb áron” akció. Ennek keretében a régió legnagyobb vonzerőt képviselő ökoturisztikai látnivalói közös programcsomagban, jelentős kedvezménnyel látogathatók.

Ugyancsak a meglepetések közé sorolható az Édenből édenbe akció, amelyet idén októberben hirdet meg a Hortobágy és a Tisza-tó. A két térség összekapcsolása szakmailag indokolt és új lehetőségeket kínál az alföldi kikapcsolódásra vágyók számára – vélekedett Molnár Anita.

A víztározó környékének hagyományos rendezvényei közül a Tisza-tó napját május 16-án, a nyári vízszint várható beállításával egy időben tartják. A szakmai konferencia keretében a Tisza-tó törvény ajánlását kívánják megfogalmazni a program szervezői. A sportprogramok közül pedig számos egyéb tömegrendezvény mellett előreláthatólag ezúttal is váltófutás, és az idén először a Tisza-tavi turizmus duatlon kíséri a seregszemlét.

Molnár Anita hangsúlyozta: a régió népszerűsítése terén szintén új kezdeményezéssel rukkoltak elő a Tisza-tó turisztikai nagykövete cím meghirdetésével. A promóciós együttműködés keretében ismert és elismert magyar közéleti személyeket kérnek fel a jövőben a térség üdüléséi lehetőségeinek megismertetésére. E tisztséget 2012-ben a Csík Zenekar tölti be. Az együttes részben saját rajongótábora körében hirdeti a Tisza-tó üzeneteit, másrészt az igazgatóság által biztosított felületeken osztja meg az érdeklődőkkel itt szerzett élményeit.

Az igazgatóság több ponton kapcsolódik a Magyar Turizmus Zrt. országos taktikai marketing ernyőjéhez is – jelezte. Tavasszal az „Ébredjen a Tisza-tóval” és a „Merítsen energiát a természetből”, a nyári hónapokban a „Tisza-tavi vízre szállás”, míg szeptemberben az „Ősszel is Tisza-tó” kampánnyal hívják fel a belföldi utazóközönség figyelmét a terület üdülési lehetőségeire. Az említett akciókhoz a turisztikai vállalkozóknak is csatlakozási lehetőséget biztosít az RMI – tette hozzá a vezető.

Forrás: MTI