Újra év hala-szavazás

Időpontja: 2014-11-10

Újra év hala-szavazás

2014.nov. A kecsege, a galóca és a vágó durbincs verseng az év hala címért, amelynek odaítéléséről a Magyar Haltani Társaság honlapján szavazhatnak az érdeklődők.

A korábbi győztes nyúldomolykó, kősüllő, széles kárász, menyhal és magyar bucó után most újabb fajok vetélkednek a szavazatokért. Az akció célja a Kárpát-medence őshonos halainak ismertebbé tétele, a természeti értékek tudatosítása. Mindhárom jelölt méltó a megtisztelő címre – hangsúlyozta Harka Ákos, a szervezet elnöke. Hozzátette, évről-évre horgászok és szakemberek javaslata alapján választják ki a szavazásra érdemes három halat. A szempontok között elsődleges, hogy a hármasból mindig akadjon őshonos, a horgászok által kedvelt, illetve védett hal.

A porcos belső vázú kecsege a világszerte veszélyeztetett tokfélék képviselője. A magyarországi folyókban egyre csökken az állománya, ezért 2014-től már nem fogható, kézre kerülő példányait vissza kell engedni – mondta el Harka Ákos csütörtökön az MTI-nek.

Kecsege
Kecsege
Fotó: Wikimedia

A galóca a Duna vízrendszerének „bennszülött” hala, egyben a világ legnagyobb termetű pisztrángféléje. Magyarországon a Tisza legfelső szakaszán él egy kisebb önfenntartó állománya, másutt csak alkalmilag fordul elő. Ritkasága miatt 1974-től védett, 1996-tól fokozottan védett faj. 2012-ben az év halának választották Ausztriában.

Dunai galóca
Dunai galóca
Fotó: Harald Peki / Wikimedia

A vágó durbincs kis termetű, fogyatkozóban lévő sügérféle, amelynek két közeli rokona, a széles és a selymes durbincs már eddig is oltalom alatt állt. A 2014-től érvényes új halászati szabályozás e védelmet a vágó durbincsra is kiterjesztette.

Vágó durbincs
Vágó durbincs
Fotó: Tiit Hunt / Wikimedia

Harka Ákos felhívta a figyelmet arra, hogy szavazni a társaság honlapján lehet, amely a választható fajok képe mellett információval szolgál azok környezeti igényeiről, hazai elterjedéséről és jelentőségéről is. A szavazás az év utolsó napján zárul, végeredményét 2015. január 1-jén hirdeti ki a Haltani Társaság.

A szervezet honlapján szereplő adatok szerint az október elején meghirdetett versengés jelöltjeit eddig csaknem 2100 szavazattal támogatták az érdeklődők. A népszerűségi listát jelenleg 62 százalékkal a kecsege vezeti, miközben a második helyen álló galóca a voksok 23, a sereghajtó vágó durbincs pedig 15 százalékát kapta.

Forrás: www.mno.hu